Az NB III Nyugati csoportjának hatodik fordulójában a listavezető Érdi VSE a tabellán tizedik Csepel FC-t látja vendégül szeptember 16-án, szombaton, 16 órakor az Ercsi úti sporttelepen.

Hazai környezetben 10–0-ra kapott ki az Érdi VSE U17-es csapata a Budai FC-től a harmadosztály középnyugati csoportjának második körében.

Lejátszotta idei első tétmérkőzését az Érdi VSE női labdarúgócsapata. Takács György lányai a Pest megyei kupa első fordulójában hazai pályán kaptak ki a Baracs SE együttesétől, így nem jutottak tovább.

Úgy szenvedett 1–0-s vereséget hazai környezetben az Érdi VSE második csapata hazai környezetben a Szigetbecse SE-től a Pest megyei harmadosztály délnyugati csoportjának harmadik fordulójában, hogy a gárda helyzetek tömkelegét dolgozta ki, de ezeket nem tudta berúgni.

Sóskúton tartották az U13-as korosztály idei első Bozsik-tornáját, ahol az Érdi VSE három mérkőzést vívott meg.