Szeptember első hétvégéjén megkezdték szereplésüket az Érdi VSE utánpótláscsapatai.

Melczer Vilmos és Balázsovics Máté találataival két góllal is vezetett, majd a fordulás után emberelőnybe került az Érdi VSE a III. kerületi TVE ellen az NB III Nyugati csoportjának negyedik fordulójában.

A négy nagypályás utánpótlás csapatunk, az U14-es, U15-ös, U17-es és U19-es korosztály, melyek az országos bajnokság középnyugati csoportjában vesznek rész július 18-án kezdték meg a felkészülést a 2017/2018-as idényre.

Köszöntjük olvasóinkat, az NB III negyedik fordulójában rendezett Érdi VSE–III. ker. TVE mérkőzés élő, szöveges közvetítését olvassák.

Három kör ment le az NB III Nyugati csoportjának 2017/2018-as évadából. A bajnokságban egyelőre négy veretlen csapat szerepel, ebből csak kettő hibátlan. A listavezető Érdi VSE a negyedik helyen két győzelemmel és egy döntetlennel álló III. kerületi TVE-t fogadja szeptember 2-án, 17.30-kor az Ercsi úti Sporttelepen!