Köszöntjük olvasóinkat az Érdi VSE–Csepel FC mérkőzés élő, szöveges közvetítését olvassák. Cikkünk folyamatosan frissül!

Vége! Hiába állt a játék a hosszabbításban is két percig, a játékvezető lefújta a mérkőzést.

92. perc: Korozmán higgadtan lőtt a kapu jobb sarkába, Kertész balra ment, 1-1...

91. perc: tizenegyeshez jutottak a vendégek, Németh Gábor teljesen vétlen helyzetben rúgott oda Somodinak.

89. perc: kettő perc a ráadás.

88. perc: Bozsoki kezére pattant a labda a játékvezető szerint, a megítélt szabadrúgást Korozmán adta be hosszan, a kapu mellé.

87. perc: Németh baloldali beadásat húzta le Juhász, majd a kirúgás után Kárász szerzett labdát, de ezt is semlegesítették a csepeliek.

86. perc: Melczer tálalt Tárkányi elé, de a kilépő Juhász bedobásra tisztázott az érdi csatár elől.

84. perc: Bozsoki lódult meg egy általa megszerzett labdával, s csak az ellenfél térfelének közepén egy utánrúgással tudták csak megállítani. Koós beadását Kárász fejelte volna, de a játékvezető szabálytalanság miatt kifelé ítélt.

81. perc: Melczer lövése pattant meg és ment így mellé, de Juhász végül  fogta a labdát.

80. perc: Teplán viszont el is hagyja a pályát, helyette Bencze Márton a pályán.

79. perc: Tárkányi remek szólója után Pál Szabolcs adott be, de a hosszún érkező Melczer elől Teplán szabadytott fel.

78. perc: Fisli tüzelt enyhén jobbról, 18-ról, nem sokkal mellé.

77. perc: Micsoda helyzetfelismerés! Koós szerzett labdát és lódult meg, majd negyvenről lőtt, hiszen látta, hogy Juhász kint áll a kapujából, de nem sokkal lőtt fölé az érdi középpályás...

76. perc: Németh kiugratása nem volt jó Melczernek...

74. perc: cserélt a Csepel, Váczi Dániel helyett érkezett Fisli András.

73. perc: Kárász nagy bedobása után Koós kiugratása nem jó az érdi támadóknak, Juhász szedi fel.

71. perc: hosszan szöktették a csereként neálló Németh Zoltánt a csepeliek, Bozsoki szépen állt be elé.

69. perc: Váczi Dániel laposan lőtt messziről, jól ment az érdi kapu jobb sarka felé, Kertész odaért volna, de a lövés épphogy célt tévesztett.

68. perc: Tárkányi nyakába másztak fel, amellyel szabadrúgást harcolt ki a jobboldalon, ezt jó 35 méterről Melczer vilmos adta be, a hosszún Kárász fejelt, majd a kipattanót is betuszakolta a kapuba, a partjelző szerint lesről tette, marad az 1-0...

67. perc: Szabó Ádám lövését hárította könnyedén Kertész Ferenc. Közben csere érdi oldalon, Kelemen Patrik helyett Hegedüs Norbert a pályán.

65. perc: Kárász mentette szögletre Somodi megindulását, aki próbált lőni, de nem sikerült neki Bozsoki szorításában.

64. perc: lesen hal el a csepeli kontra.

61. perc: Koós beadása ment a rövid felé, nem ért bele senki, de Juhász kezében így is dadogott a labda. A túloldalon Pál blokkolt egy lövési kísérletet.

60. perc: Horváth Ádámnak köze sem volt a labdához, simán felvágta Némethet, sárga lap a jutalma.

57. perc: Németh beadása után a harmadik hullámban érkező Koós tüzelt, majd egy kezezés miatt a tizenhatos vonala előttről jut szabadrúgáshoz a hazai együttes.

55. perc: csepeli szabadrúgás után szabadítunk fel, tíz emberrel is többet birtokolja a labdát az Érdi VSE, igaz, a vendégek is felbátorodtak.

53. perc: GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!! Vezetünk! Kárász nagy bedobása után Koós fejelt Melczerhez, az eleső kapus mellett utóbbi bólintott a kapuba! 1-0!

52. perc: Melczer jobboln lőtt éles szögben, de a vendégek fel tudtak szabadítani.

50. perc: Haraszkó gyönyörűen dobta fel magát, amikor Kelemennek rúgtak utána, a kiváló színészi teljesítményért Kelement büntette a játékvezető egy sárga lappal, úgy hogy az érdiek jöttek szabadrúgással...

49. perc: Németh beadását vágták ki szögletre a vendégek, ezt Koós tekerte be, majd Juhász nyakon fogva vágta földhöz Melczert, de a játékvezető nem ítélt semmit. A túloldalon Pintér Nikolát futották meg, majd becsúszott és a játékvezető piros lappal kiállította, így az érdiek emberhátrányba kerültek...

48. perc: Pallagi lövését is védte Juhász.

46. perc: folytatódott a mérkőzés, egyik oldalon sem változtattak a szakvezetők.

Véget ért az első félidő! Az érdiek nagy mezőnyfölényben játszanak, de a kapujuk elé betömörülő csepeliek egyelőre állják a sarat.

44. perc: Melczer labdaszerzését követően Pál ugratta volna ki Kelement, de a védő megelőzte, s Tárkányi sem érte el, így szöglet lett belőle, ebből pedig a vendégek jöhettek szabadrúgással.

42. perc: A szabadrúgás után a kipattanón lévő Pintér lőtt messziről, melyet Juhász kiejtett, de a védők szögletre mentettek. Ezt pedig egy újabbra váltották az érdiek.

41. perc: Németh jött át jobbra, majd rögtön fel is rúgták...

39. perc: Korozmán vágott előre egy labdát, s egy bedobással előrejöttek a csepeliek, de ezt követően már a második passzt is elrontották, így ismét az érdiekhez került a labda...

37. perc: Koóst rúgták fel csúnyán a kapu előtt 30 méterre, de a sértett a sorfalba lőtte a szabadrúgást, majd Melczer adott vissza, de ez sem Bozsokinak, sem Némethnek nem volt jó a hosszún.

36. perc: egyelőre hiába az érdi mezőnyfölény, a gól várat magára, mivel Kelemen kísérlete is elkerülte a kaput, de jól jelzi a mérkőzést, hogy a csepeliek csatára saját térfelének felénél védekezik...

35. perc: a jobboldali sarokrúgást a röviden érkező Tárkányi fejelte mellé.

34. perc: Koós szabadrúgását Juhász öklözte ki szögletre.

33. perc: Kárász nagy bedobását mentik a csepeliek, de a labda még a kapujuk előtt marad, majd Melczer harcolt ki szabadrúgást.

32. perc: a vendégek szabadrúgását Tárkányi fejelte ki, majd Melczert rántották le, hogy az érdiek ne tudjanak kontrázni...

31. perc: Tóth Csaba kontrázhatott volna, de Bozsoki sárga lapot érően buktatta a csepelit.

30. perc: Németh baloldali beadását húzta le Juhász Gergely Melczer Vilmos elől.

29. perc: Kelemen lőtt középről, 18-ról, de a lapos kísérletet fogta Juhász.

27. perc: bizonytalan volt a csepeli kapus, de az érdi szöglet nem sikerült jól...

26. perc: Limperger Zsolt változtatott csapatán, a támadószellemű Tárkányi állt be Kónya Benjámin helyett.

25. perc: Bozsoki vállalkozott jó harmincről egy lövéssel, ám ez jócskán fölément.

24. perc: Kárász kap remek keresztlabdát, amit be is ad, de a csepeliek felszabadítanak a jó ütemben érkező Melczer előtt.

22. perc: előrevágja a labdát a vendég együttes, de ez is hiábavaló, mert a legközelebbi csepeli játékos is húsz méterre volt tőle...

20. perc: Somodi kontrázott, de Kónya a tizenhatos előtt elválasztotta őt a labdától.

19. perc: Koós Gábor beadása után Bozsoki fejelt, Juhász nagy bravúrral védett.

18. perc: csak kiugratásokkal próbál veszélyeztetni a Csepel, de a legelől lévő embere, Horváth Ádám is alig lépi át a félpályát.

15. perc: Bozsoki indította volna Némethet, de utóbbi lesen volt...

14. perc: Pál Szabolcstól kérte Kárász Krisztián az ellenfél tizenhatosán belül, de a csepeli védő ellen szabálytalan volt az érdi játékos.

13. perc: Kelemen adott rossz labdát a középpályán, de a vendégek támadása és beadása nem volt jó.

11. perc: Bozsoki fejelte ki Korozmán szabadrúgását.

10. perc: Németh kiugratása volt pontatlan, a labda így Juhászé lett.

9. perc: minimálisan van a vendégeknél a labda, az érdiek járatják a labdát, a huszonegyedik kerületiek néhány passz erejéig tudják csak megtartani.

7. perc: csepeli szabadrúgás ment csúnyán fölé.

3. perc: Pallagi ugratta ki remekül Némethet, aki a kapusba lőtt. A csepeli kapus, Juhász Gergely azonban lent marads, ápolásra szorult...

2. perc: Baloldali érdi beadásra nem érkezett senki jól...

1. perc: rendkívül defenzíven kezdenek a vendégek, szinte hét védővel játszik Gabala Krisztián együttese, így az Érd szélső védői is feljebb lépnek.

A házigazda kezdte a mérkőzést.

Az Érdi VSE tiszta zöld szerelésben, a Csepel FC sötétkékben lép pályára.

NB III, Nyugati csoport, 6. forduló
Érdi VSE–Csepel FC
Vezeti: Szabó Levente (Kurinka, Farkas D.)
Érdi VSE: Kertész F. – Kárász, Bozsoki, Pallagi, Pintér N. – Kónya, Koós, Melczer – Kelemen P., Pál Sz., Németh G. V.
Cserék: Borek (kapus), Hegedüs N., Ország, Füzér, Balázsovics, Tárkányi, Ebedli.
Vezetőedző: Limperger Zsolt
Csepel FC: Juhász G. – Teplán, Hesz, Haraszkó, Simon K., Tóth Csaba – Somodi, Váczi, Korozmán N. – Szabó Ádám, Horváth Ádám.
Cserék: Bencze, Dévai, Németh Zoltán, Gauzer, Fisli, Marczinka, Lőrincz P.
Vezetőedző: Gabala Krisztián