Az elmúlt idényben az NB III Nyugati csoportjában ezüstérmes Érdi VSE elkezdte a felkészülést a 2017/2018-as idényre.

„Az első hat hely között szeretnénk végezni. Valamelyest erősödik a Nyugati csoport, de ettől függetlenül ezt a célt tűztük ki. Remélem, sikerül is. Lehet egy kicsivel kevesebb szerencsénk, akkor kicsivel hátrébb is csúszhatunk, de a csapat magja megmaradt. Még szeretnénk igazolni egy, két játékost, de miután ez a gárda egy nagyon összetartó, egységes csapat, benne van, hogy ezt az eredményt megismétli, illetve egy dobogós helyet el tudunk csípni.” – kezdte Romics Ervin, az Érdi VSE labdarúgó szakosztályának vezetője.

Ha mondjuk, a hatodik helyen végez a csapat, amely ugye beletartozik a kitűzött célba, az csalódás lesz? – tettük fel a kérdést a szakosztályvezetőnek.

„Ezt előre nem lehet megmondani. A sporthoz is nagyon sok szerencse kell, a másik, hogy a bajnokság második felében valószínűleg és reméljük, hogy nem itthon fogjuk játszani a hazai mérkőzéseinket, az is kérdés, hogy ez mennyire befolyásolja a csapat teljesítményét. Tudjuk jól, a sportban apró nüánszokon múlnak a dolgok, így azt nem mondom, hogy csalódás lenne a hatodik hely, de ehhez a körülményeket tudni kell, azt pedig csak utólag tudjuk meg.” – fogalmazott Romics Ervin.

A csapat vezetése elégedett, annak ellenére, hogy még nincs új igazolása az együttesnek (ha csak Pallagi Botondot és Németh Gábort nem számítjuk ide, akik váci kölcsönszerződésük után végleg maradnak Érden).

„Mindenféleképpen nagy erősítés, hogy ez a csapat egyben maradt. Mentálisan ez egy nagyon jó társaság, szeretnénk egy, két játékost igazolni, de csak olyanokat, akik erősítést jelentenek, valamint egy, két fiatalt beépíteni, a padra, vagy csereként, mert a jövőre is gondolni kell. Ez mindenféleképpen célunk, hogy ez így megvalósuljon.” – tette hozzá a labdarúgó szakosztály vezetője.

Ervin 2